Vasparipák

Vasparipák

Az utolsó Ganz-MÁVAG D1-es Moldovában

2024. június 14. - BVhmot200

dsc_0483.JPGJúnius közepén Moldovában jártam, hiszen a kis, kelet-európai országban még közlekedik egy hagyományos Ganz-MÁVAG D1-es szerelvény, sőt ebben az országban közlekedik még néhány, felújított, D1M típusjelű motorvonat is. Ezekkel a járművekkel ismerkedhet meg a kedves olvasó a következő bejegyzésben:

A Ganz-MÁVAG D, később D1-es sorozatjelű motorvonata a néhai magyar járműgyár sikerterméke volt, hiszen 1960 és 1988 között összesen 605 motorvonatot építettek a szovjet vasutak számára. A D sorozatjelű motorvonatok még háromrészes kivitelben készültek, összesen 89 darab szerelvény érkezett a Szovjetunióba 1960 és 1964 között. A D sorozatjelű motorvonatok gyártásával párhuzamosan, 1963-ban megkezdődött a D1 sorozatjelű motorvonatok gyártása is a Ganz-MÁVAG-ban, már négyrészes kivitelben, a két motorkocsi között két betétkocsival. A D1-es motorvonatokból összesen 605 darab épült, amely 1210 darab motorkocsit jelent.

Moldovában az idők folyamán összesen 6 darab D sorozatjelű, illetve 35 darab D1 sorozatjelű motorvonat szolgál(t). A járművek selejtezése a '70-es évek közepén indult el, ez az ország vasúti közlekedésének leépítésével nagyjából folyamatos volt a 2010-es évekig. Napjainkban már csak egyetlen egy hagyományos D1-es közlekedik az országban. 

Útitársammal autóval vágtunk neki a Moldováig tartó hosszú, majdnem 1000 kilométeres útnak Csengersima - Máramarossziget - Jászvásár - Sculeni határátkelő útvonalon, hogy felkutassuk az utolsó, közlekedő Ganz-MÁVAG D1-est. Jászvásáron megálltunk vacsorázni, így a határhoz kicsivel éjfél előtt érkeztünk meg. Szállást éjszakára nem foglaltunk, mert kora reggel már terveztük fotózni a D1-est, így miután sikeresen átléptük a moldáv határt, a kinézett első fotóhelyhez, Bucovăţ állomáshoz mentünk, ahova hajnal 2 óra után érkeztünk meg. 

Néhány óra autóban töltött alvás után, már izgatottan álltunk az állomás rakodóján, hiszen nem tudtuk biztosan, hogy valóban a D1-es jön-e. Kicsivel 6 óra után aztán a távolban megpillantottuk a fotótémát, amiért csaknem 1000 kilométert utaztunk, mégpedig az utolsó közforgalmú klasszikus moldáv Ganz-MÁVAG D1-es motorvonatot:

dsc_0315_1.JPG

A nap első sugaraiban érkezik Bucovăţ állomásra az utolsó moldáv Ganz D1-es.

Szerencsére ennek a szerelvénynek fix fordája van: a D1-es, mely a kisinyovi fűtőházhoz tartozik, délután 18:04-kor indul Kisinyovból a román/moldáv határon fekvő Ungheni városába 6831 sz. személyvonatként. A két város közötti 109 kilométeres távolságot szűk 3 és fél óra alatt tudja le a személyvonat, Ungheni-be 21:27-kor érkezik meg. Az éjszakát itt tölti a szerelvény, ahonnan másnap reggel 3:56-kor indul vissza a fővárosba, Kisinyovba 6826 sz. személyvonatként. A fővárosba reggel 7 óra után fut be. 

A pályasebesség ezen a vonalon 40 km/h, ráadásul a közút végig a vasút mellett vezet, ezáltal könnyedén lehet autóval követni a vonatot. Ennek eredményeképp sikerült a szomszédos Pănăseşti megállóhely közelében nyíltvonali képet is készíteni a magyar motorvonatról:

dsc_0325_1.JPG

Az alacsony pályasebességnek köszönhetően autóval könnyedén utol lehet érni a vonatot autóval. Az előző kép elkészülte után 10 perccel már Pănăşesti településnél fotóztuk a magyar motorvonatot.

 Az utolsó moldáv D1-es összeállítása a D1-708-3 és a D1-798-1-es motorkocsikból, valamint két darab betétkocsiból áll. A képeken eddig szereplő D1-798-1-est 1988-ban gyártották, míg társát, a D1-708-3-ast négy évvel korábban, 1984-ben építették. Ebben a felállásban 2023. ősze óta közlekedik így ez a motorvonat, miután 2023. nyarán a D1-798-3-as pályaszámú motorkocsi egy tűzesetben teljesen megsemmisült. Szerencsére ez a tűz nem jelentette a sorozat pályafutásának végét Moldovában, helyette kreatívan, két üzemképes motorkocsiból raktak össze egy motorvonatot. Az utolsó képet aznap reggel a D1-798-ról a kisinyovi pályaudvar gyalogos felüljárójáról fotóztuk, ahol a város paneltömbjei magasodnak a háttérben:

dsc_0340_1.JPG

Érkezés a főváros, Kisinyov pályaudvarára.

 A D1-es lefotózása után maradtunk még ezen a felüljárón, amit időközben piaci kofák foglaltak el a portékáikkal, és megvártuk a román és a moldáv főváros között naponta közlekedő éjszakai gyorsvonat érkezését. A vonatot a moldáv vasút 2020-ban beszerzett TE33AC-3004 pályaszámú mozdonya továbbította:

dsc_0527_1.JPG

Gyorsvonat érkezik Bukarest felől Kisinyovba a moldáv vasút legújabb dízelmozdonyainak egyikével. Ezekből a mozdonyokból 12 darabot szerzett be a CFM 2020-ban.

 A CFM (Calea Ferata din Moldava) menetrendi kínálatát mutatja, hogy ezután a két vonat után délutánig nem indul és nem érkezik vonat a főváros pályaudvaráról. Ezen a két vonaton kívül még reggel van egy nemzetközi személyvonat Jászvásárra, egy érkező személyvonat Bender városa felől, illetve kétnaponta van összekötettés Kisinyov és Kijev között. És ennyi volt a Moldovában közlekedő személyszállító vonatok listája. 

Délután ismét a kisinyovi pályaudvaron voltunk, hogy egy másik gyalogos felüljárón állva fotózzuk a fűtőházból beálló D1-est az esti Ungheni vonatra. Ezen a vonaton a D1-708-as motorkocsit süti jól a Nap, így a délutáni képek erről a motorkocsiról készültek:

dsc_0453_1.JPG

A délutáni, Ungheni vonatra áll be a szerelvény a fűtőházból, élen a D1-708-al.

 Az indulását ennek a vonatnak nem vártuk meg a főpályaudvaron, hanem helyette a Kisinyov külvárosában található Visterniceni állomásra mentünk, ahol, mily meglepetés, ismételten egy gyalogos felüljáráról készítettünk képet:

dsc_0467_1.JPG

Kisinyov külvárosában, Visterniceni állomásra érkezik a D1-es.

Bár nagyon kevés vonatot közlekedtet a moldáv vasút, azok nagyon jó kihasználtsággal mennek. Az általunk fotózott D1-es is szinte teltházasan ért be reggel Kisinyovba, illetve teltházzal indult Ungheni felé délután. Ezen a délután még egy helyen fotóztunk, mégpedig Călăraşi állomáson. Véleményem szerint itt született meg a túra legjobb képe, a lemenő Nap fényeiben közlekedő D1-esről:

dsc_0476_1.JPG

A kirándulás legjobb képe: késő délutáni fényekben érkezik Călăraşi állomásra a Ganz-MÁVAG motorvonat.

Másnap reggel, a Moldovára szánt második, egyben utolsó napon ismét a D1-essel kezdtünk. Ezúttal Străşeni állomáson fotóztuk a Kisinyov felé közlekedő 6826 sz. személyvonatot a D1-798-al az élen, majd ismét a kisinyovi főpályaudvaron landoltunk, ahol az érkezés után, a fűtőházba való beállását örökíthettük meg a magyar motorvonatnak:

dsc_0489_1.JPG

Straseni állomásról indul tovább Kisinyov felé a D1-es.

dsc_0499_1.JPG

Az utasok leszállása után áll ki a fűtőházba a fotótémánk.

Ezen a felüljárón lehetőség nyílt még egy fotót csinálni a Benderből érkező vonat szerelvényéről is. Bár ez a vonat végig ellenfényben megy (ezért is nem fotóztuk nyílt vonalon), az érkezés után a vonat mozdonya körbejár, és így húz ki a fűtőház felé, ezzel lehetőséget teremtve egy jó fotóra. Ennek a vonatnak a szerelvényösszeállítása igen érdekes, hiszen egy ČKD gyártmányú csehszlovák tolatómozdony húz két hálókocsit. Ezek a kocsik korábban Moszkva felé közlekedtek, de a Covid miatt ez a viszonylat megszűntetésre került, így bevetési területük a Kisinyov - Bender vonal lett. Ez a vonat is, hasonlóan a D1-eshez este indul Kisinyovból, és egy másnap reggeli vonattal tér vissza a honállomására. 

dsc_0514_1.JPG

A benderi vonat szerelvénye: egy ČKD tolatómozdony húz két hálókocsit.

Kanyarodjunk vissza a D1-esekhez, illetve azok remotorizált, és modernizált változatához, a D1M-ekhez! Moldova különlegességnek számít ebben a tekintetben, hiszen csupán ebben az országban modernizálták a sorozat egyes példányait 2013-ban. Mindösszesen 5 darabot modernizáltak, mely keretében új homlokfalat, új vezetőállást, megújult és klimatizált utasteret kaptak ezek a járművek. 

Korábban már írtam, hogy D1M sorozatú járművek közül mindössze egy pár vonatot ad ki a CFM, mégpedig a Kisinyov és Jászvásár között közlekedő nemzetközi személyvonatot, amely a nappali összeköttetés Moldova és Románia között. Ezt a vonatot nem sikerült fotózni, így ezekről a járművekről csupán egy dokumentum jellegű kép jött össze a kisinyovi fűtőház előtt:

dsc_0449_1.JPG

D1M-005 a kisinyovi fűtőházban: felújítása előtt a D1-695-ös pályaszámot viselte ez a szerelvény.

dsc_0463_1.JPG

Kisinyovi állomási életkép: tolató Dongó és fűtőházban álló modernizált D1M.

Az utolsó, Moldovában töltött délután sajnos nem sikerült a legjobban, hiszen az időjárás elég ronda arcát kezdte mutatni. Zárásként egy Străşeni állomáson készült képpel, illetve videóval jelentkezem:

dsc_0572_1.JPG

 

Straseni állomásról gyorsít ki a D1-es Ungheni felé.

Bár fotózni nem sikerült, de klasszikus D1-esből még 3 üzemképes motorkocsija van a CFM-nek. Ezek a járművek már közforgalomban nem vesznek részt. A D1-603 és a D1-651 pályaszámú motorkocsik a pályafenntartáshoz tartoznak, míg a D1-771 pályaszámú motorkocsival időnként különvonatokon lehet találkozni, hiszen ezt a járművet a CFM-től ki lehet bérelni születésnapokra, vagy egyéb alkalmakra. Erről mi csak a vasútállomáson kiragasztott plakátról értesültünk, amely nagyon hasznos információ egy jövőbeli különvonathoz, amiért a jövő évi tervek közé felkerült egy Moldovába való visszatérés is.

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vasparipak.blog.hu/api/trackback/id/tr7118424463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása