Talán eddigi legmerészebb vállalkozásomként lehet említeni a következő fotótúrámat, hiszen az úticélom ezúttal Banglades volt, hogy a '80-es években ide szállított Ganz-MÁVAG mozdonyok nyomába eredjek. Volt bennem egy kis kétely, hiszen a konzuli tájékoztatás "Utazásra nem javasolt" országként tekint a dél-ázsiai országra, mert 2024. nyarán kishíjján kitört a polgárháború, miután az akkori miniszterelnök ellen zavargások törtek ki. A polgárháború szerencsére elmaradt, így végül én is bevállaltam ezt az utazást. 

A kaland február 7-én, Budapesten kezdődik. A Wizzair járatával repülök Róma - Fiumicino repülőterére, onnan pedig a Biman Bangladesh Airlines Boeing 787-esével utazom át az éjszakát Banglades fővárosáig, Dakkáig. Már a gépen is kicsit furcsán éreztem magam, hiszen én voltam az egyedüli fehér ember a fedélzeten, a többi utas hazatérő bangladesi volt. A gép délelőtt 9 óra után landolt a Hazrat Shahjalal Nemzetközi Repülőtéren. Banglades egy vízumköteles ország a magyar állampolgárok számára (is), de vízumot nem lehet online kérvényezni, azonban azt érkezéskor fel lehet venni 50 amerikai dollárért. A vízumkiadás lassú és nehézkes volt annak ellenére, hogy csupán 10 ember várt előttem, így az egész délelőttöt a repülőtéren töltöttem, de aztán közel három óra várakozás és hatósági procedúra után sikerült bejutnom az országba. 

A tervezés során világossá vált, hogy Ganz-MÁVAG mozdonyok a fővárostól távoli, vidéki fűtőházakban lehetnek, így az első nap már nem volt értelme nekiindulni egy komolyabb utazásnak vidékre, így inkább maradtam a fővárosban és másnap indultam neki az első vidéki úticélomnak, ahol feltételeztem, hogy lehetnek még magyar mozdonyok. Az első nap sem telt el azonban fotózás nélkül. A repülőtértől nincs messze Tongi vasútállomás, ahol az első nap délutánját töltöttem vasútfotózással. Tongi Dakka elővárosának számít, így jelentős vonatforgalmat bonyolít annak vasútállomása. 

Az első, Bangladesben készített fotó: Tongi állomáson halad át a 774. sz. Kalani Express Dakka felé.

Chittagong és Dakka között naponta több konténervonat is közlekedik. Egy ilyet továbbít a 3009-es Hyundai Rotem mozdony Tongi állomáson február 8-án, délután.

Bangladesben a teljes vasúthálózat hossza 3600 km. Érdekesség, hogy kétféle nyomtáv egyszerre van jelen az országban, hiszen két vasúttársaság egyszerre kezdett vasútépítésekbe a brit gyarmati időszakban, a XIX. század végén. Ám míg az egyik vasúttársaság, az Eastern Bengal Railway 1676 mm-es nyomtávolságot alkalmazott, addig a másik, a Bengal Assam Railway 1000 mm-es nyomtávolsággal fektette le a sínpárokat. Ennek következményeként ebből a 3600 km-es hálózatból 1600 km-en két nyomtávolság egyszerre van jelen, ami azt jelenti, hogy ezeken a szakaszokon egy-egy vágány három sínpárból áll.

Másnap reggel indultam első vidéki úticélom felé, a Dakkától 200 km-re fekvő Dewanganj városa felé. A vonatút nem volt túl kényelmes, mert nem tudtam már helyet foglalni magamnak a vonatra, így csak harmadosztályú állójegyet kaptam, amivel végigálltam az 5 órás utat. Végig nagyon izgultam, hiszen közel sem volt biztos az, hogy találok majd magyar mozdonyokat Dewanganj-ban, mert csupán néhány régebbi képet találtam az interneten innen, amire alapozni tudtam. Kicsivel délután 1 óra után megérkeztünk és óriási kő esett le a szívemről, hiszen a fűtőházban megpillantottam két Ganz-MÁVAG DHM-10 típusjelű mozdonyt, a 3211-est és a 3212-est egymás mögött állva:

Ganz-MÁVAG DHM10-es mozdonyok Dewanganj fűtőházában, a 3211-es működőképes állapotban van.

A 3212-es pályaszámú mozdony vezetőállása.

A 3212-es gyári táblája. Ezen az egy mozdonyon van még tábla, a többi bangladesi magyar mozdonyon már nincsen.

A Ganz-MÁVAG három típusból összesen 80 darab mozdonyt szállított Bangladesbe, melyek a DHM-9, DHM-10 és DHM-12 típusjeleket kapták. A képen látható DHM-10 típusjelű mozdonyból összesen 22 darab épült a Bangladesh Railways (BR) megrendelésére. Érdekesség, hogy a magyar mozdonyok voltak az első hidraulikus erőátvitelű mozdonyok az országban, hiszen addig csak dízel-villamos erőátvitelű dízelmozdonyok dolgoztak Bangladesben. A BR az MHZ-5 sorozatjelet adta ezeknek a mozdonyoknak, pályaszámuk pedig a 3201 - 3222 tartományba esett. Az MHZ jelentése: (M: méteres nyomtávolságú, H: dízel-hidraulikus erőátvitelű, Z: Ganz-MÁVAG gyártmány).

Az utolsó működő Ganz-MÁVAG mozdony Bangladesben: a 3211-es.

A 3212-es hosszú orrával előrefelé fotózva.

A fűtőházban nagy örömmel fogadtak az ott dolgozó vasutasok, mikor bemutatkoztam és elmondtam, hogy Magyarországról jöttem, hogy lássam az itt álló mozdonyokat. Lelkesen körbevezettek és elmondták, hogy a 3211-es pályaszámú mozdony még működik, alkalmanként tolatni szoktak vele a fűtőházban vagy az állomáson, amely óriási meglepetés volt számomra, hiszen nem gondoltam volna, hogy találok még működő Ganz-MÁVAG mozdonyt Bangladesben. Sajnos mikor ott voltam, akkor nem volt tolatnivaló és nem tudtam őket rábeszélni sehogy sem, hogy a kedvemért mozogjanak egy kicsit a mozdonnyal.

Mire komótosan körbefotóztam ezeket a gépeket, közeledett az indulási ideje a Dakka felé vonatnak. A fűtőházban találkoztam egy helyi vasútbaráttal, Nazmullal, aki segített a helyfoglalásban, így visszaúton nem kellett állnom a harmadosztályon és a másnapi utamra is sikerült foglalnia nekem helyet a vonatra. 

Másnap ugyanis Parbatipurba utaztam, ahol fixen számítottam legalább egy darab Ganz-MÁVAG mozdonyra, ezúttal egy DHM-12-esre. Parbatipur még messzebb fekszik Dakkától, mint Dewanganj, az ország északi részén lévő város 310 km-re van a fővárostól. Parbatipur egy fontos vasúti csomópont, hiszen itt három felé ágazik a Dakka felől érkező vasútvonal, Dinajpur, Saidpur és Rangpur felé. Mivel fontos vasúti csomópont, ahol mind az 1000 mm-es, mind az 1676 mm-es hálózat megtalálható, ezért itt épült fel Banglades legnagyobb mozdonyjavító műhelye, ahol egykor a Bangladesben dolgozó összes magyar mozdonyt is karbantartották. Ez előtt a műhely előtt áll kiállítva a 3309-es pályaszámú Ganz-MÁVAG mozdony, amely jelzi azt, hogy ezek igencsak megbecsült gépei voltak a bangladesi vasútnak.

Ganz-MÁVAG szobormozdony Parbatipurban: a 3309-es áll a bangladesi vasút legnagyobb műhelye előtt.

A DHM-12 típusjelű mozdonyokból összesen 38 darabot épített a Ganz-MÁVAG a BR megrendelésére, melyeket 1982-ben szállítottak ki Bangladesbe. Ezek a mozdonyok a DHM-10-esek megnövelt teljesítményű társai voltak, hiszen ezekben egy 12 hengeres, V elrendezésű, turbófeltöltős dízelmotor működött 860 lóerős teljesítménnyel (szemben a DHM-10-esek 500 lóerős teljesítményével). Legnagyobb engedélyezett sebességük 72 km/óra volt. A BR az MHZ-8 sorozatjelet adta ezeknek a mozdonyoknak, pályaszámtartományuk 3301 és 3338 között volt. A legnagyobb számban Bonarpara városának fűtőházában voltak honosak ilyen mozdonyok, ám néhány évvel ezelőtt a bonarparai fűtőházat bezárták és az itt tárolt magyar mozdonyok a lángvágó áldozatai lettek.

A 3309-es a másik oldalról fotózva.

A vonatnak, amivel Dakka felől érkeztem 14:13-ra kellett volna megérkeznie, de csak 17:00 után futott be Parbatipurba. A csaknem 3 órás késést útközben folyamatosan szedte össze a vonat, zömmel vonatkeresztre várásokkal, de az utascserék sem valósultak meg 2-3 percek alatt, amivel a menetrendszerkesztők számoltak. Így aztán csak naplementére értem Parbatipurba, tehát sok időm nem maradt fotózni. 

A 3309-es lefotózása után a műhely mellett található fűtőházba mentem, hiszen nagy reményeket fűztem hozzá, hogy itt is találok magyar mozdonyokat. Mondanom sem kell, hogy itt is nagyon szívélyesen fogadtak és örömmel körbevezettek a fűtőházban. És a keresés megérte, hiszen a fűtőházban pihent a 3320-as pályaszámú Ganz-MÁVAG mozdony, igaz szemmel láthatóan már üzemképtelenül:

A 3320-as Ganz-MÁVAG mozdony a selejtsoron, a parbatipuri fűtőházban.

Ez volt az egyetlen magyar mozdony a parbatipur-i fűtőházban. Ebben a fűtőházban mutatkozott a legnagyobb esély arra, hogy Ganz-MÁVAG DHM-9 típusjelű mozdonyt fotózzak, de ilyet sem itt, sem sehol máshol se láttam a bangladesi kirándulásom során. A DHM-9 sorozat egy 1676 mm nyomtávolságú mozdonysorozat volt. Összesen 20 darabot gyártott a Ganz-MÁVAG, amelyek 1979. és 1980. folyamán kerültek Bangladesbe. A BR ezeknek a mozdonyainak a BHZ-5 sorozatjelet adta, pályaszámuk 7001 és 7020 közé esett. Ezek a mozdonyok zömmel Khulna városának fűtőházához tartoztak, sokáig Khulnában volt leállítva nagyon sok DHM-9-es. Ám Khulnát 2016-17-ben teljesen átépítették és az átépítés során itt tárolt Ganz-MÁVAG mozdonyokat összevágták, így egyedüliként itt, Parbatipurban reménykedtem ilyen mozdonyok fellelésében, de sajnos hiába. Szemléltetésképpen, hogy hogyan néztek ki ezek a mozdonyok: Nicolas De Corte fotója Khulna állomáson készült röviddel azelőtt, hogy ezeket a magyar mozdonyokat összevágták:

Ganz-MÁVAG DHM9 típusjelű mozdonyok leállítva Khulnában. (fotó: Nicolas De Corte)

Az előbb említett 3 órás késés miatt a tervem erősen felborult, hiszen így lekéstem a kiszemelt vonatot, amivel vissza akartam menni Dakkába és így csak az éjszakai vonattal, a Nilsagaar Express-szel tudtam visszamenni a fővárosba, amire viszont sötétedés után még 2 órát kellett várni. De ez a két óra nagyon gyorsan elrepült, hiszen miután végeztem a fotózással a fűtőházban, a fűtőházfőnök meghívott teázni a felvigyázóhoz (nem tudom, hogy ott hogyan nevezik ezt a munkakört). Az egész utazás egyik legjobb része ez volt, nagyon jót beszélgettünk mind a bangladesi, mind a magyar vasútról.

Az utazás az éjszakai vonaton eseménytelenül telt, másnap reggelre vissza is értem a fővárosba. A mai napra a nem Ganz-MÁVAG mozdonyok fotózása volt a terv, csupán néhány kép készítése Dakkában a jelenlegi bangladesi vasútról. Az első kinézett fotóhely Tongi állomásnál volt, ahol az első nap délutánját is töltöttem. A reggeli csúcsnak köszönhetően szép számmal jöttek a vonatok. Ezen a reggelen az átlagosnál is nagyobb volt a szmog a városban, egy idő után szinte fájt már a tüdőm egy-egy lélegzetvétel után.

Dakka "festői" külvárosát szinte alig lehet látni a szmogtól: a 737. sz. Egarosindhur Provati halad Kishorgonj felé a 2607-es GMD gyártmányú mozdonnyal február 11-én reggel.

Miután lement a reggeli csúcsforgalom, én is továbbálltam. A nap további részét már Dakkában töltöttem, mégpedig a reptérhez közeli állomáson, Biman Bandar állomáson. Itt szintén felüljáróról fotózva lehet képeket készíteni a főpályaudvar felé továbbinduló vonatokról:

A bangladesi vasút legújabb mozdonysorozata, a 6600-as sorozat egyik példánya érkezik Dakka, Biman Bandar állomásra a 706. sz. Ekota Express-szel jelentős késéssel.

A 6514-es, az indiai Banaras mozdonygyárban gyártott dízelmozdony vontatásával érkezik a 792. sz. Banalata Express Chapai Nawabganj felől.

A 2932-es mozdony indul tovább Dakka, Biman Bandar állomásról.

Nem vártam meg a napnyugtát, hiszen már nagyon fáradt voltam, így a hotel felé vettem az irányt már csak azért is, mert másnap megint utaztam. A kirándulás utolsó programjaként Chittagong városának felkeresése volt a cél, hiszen esély mutatkozott arra, hogy Chittagong fűtőházában, a Pahartali fűtőházban is találok magyar mozdonyokat. Chittagong egyébként Banglades második legnagyobb városa, illetve fontos kikötőváros az Indiai-óceán partján, ennek megfelelően a fővárossal nagyon sok vonat köti össze, köztük olyan vonatok is, amelyek a két város között egyáltalán nem állnak meg. Ezek a vonatok a 250 kilométeres távolságot körülbelül 5 óra alatt teszik meg. 

Én is egy ilyen expresszvonattal érkeztem Chittagongba. Mire beértünk már elmúlt dél. Első dolgom azonban nem a fotózás volt, hanem lefoglalni egy jegyet visszafelé. Itt megint egy kis tervmódosításra volt szükség, hiszen a másnapi kinézett vonatra már nem kaptam jegyet (ezekre a vonatokra állójegyet nem árusítanak), csak a másnap kora reggel induló vonatra volt már jegy csupán, így megvettem azt. Ez viszont azt jelentette, hogy Chittagongban durván fél napom volt fotózni, az eredetileg elképzelt másfél nap helyett. 

Nem is tétlenkedtem, első dolgom volt leinteni egy tuk-tukot és a Pahartali fűtőház felé venni az irányt. A fűtőházba minden gond nélkül bejutottam. Itt is személyesen a fűtőházfőnök vezetett körbe. Mikor megérkeztem, éppen valami értekezlet zajlott, de mikor megjelentem, akkor abbamaradt a meeting. A körbevezetés során azonban kicsit csalódottan vettem tudomásul, hogy itt bizony nincsen Ganz-MÁVAG mozdony. De ha már eljöttem ide, akkor bemutatok néhány képet innen:

A 2700-as sorozat jelentős része itt van leállítva. Ezeket a mozdonyokat a Henschel és az Adtranz gyártotta a '90-es évek közepén.

Nem volt sikertörténet a motorvonat Bangladesben: a CRRC 2013-ban 20 darab motorvonatot importált Bangladesbe, de az alig több, mint 10 éves motorvonatok közül már egyik sem működik, évek óta le vannak állítva a karbantartás hiánya miatt.

A Pahartali fűtőházban pihen a 3005-ös és a 2925-ös mozdony.

Mint említettem az előbb, Chittagong egy kikötőváros az Indiai-óceán partján. A kikötőnek saját vasútállomása, sőt saját fűtőháza is van. Ha már egyszer eljutottam ide, akkor tettem egy látogatást ide is, már csak azért is, mert itt állnak (sajnos már leállítva) a bangladesi vasút első dízelmozdonyai. A MEG-11 (M: méteres nyomtávolságú, E: dízel-villamos erőátvitelű G: General Motors gyártmány) sorozatú dízelmozdonyok 1953-ban jelentek meg a bangladesi vasúton. Összesen 40 darab ilyen mozdony szolgálat az ázsiai országban, az utolsót nem rég állították le.

A 2022-es pályaszámú General Electric mozdony már leállítva a chittagong-i kikötő fűtőházában. Sorsukat a 3000-res sorozatú mozdonyok érkezése pecsételte meg.

A kikötői fűtőházban nem csak 2000-res, hanem 2200-as sorozatú General Electric mozdonyok is vannak leállítva. Ezeket a '60-as évek elején szerezte be a bangladesi vasút, napjainkban ezekből sincsen már üzemelő darab.

Délután pedig a chittagong-i kiruccanás lezárásaként néhány fotót készítettem egy felüljáróról az állomás közelében. Mivel ez a fotóhely a fűtőház és a vasútállomás között van, így szép számmal jöttek a vonatok mellett gépmenetek is, amelyek vagy a fűtőházba mentek, vagy onnan jöttek:

A 823. sz. Probal Express halad Chittagongban Cox's Bazar felé a 2610-es General Electric mozdonnyal az élen.

Gépmenetben halad a chittagong-i pályaudvar felé a 2924-es Hyundai Rotem gyártmányú mozdony.

A 703. sz. Mohanagar Godhuli veszi Dakka felé az irányt a 3011-es mozdony vontatásával.

Az éjszakát Chittagongban töltöttem és másnap reggel indultam vissza a fővárosba, Dakkába. Ez volt a Bangladesben töltött utolsó napom, amelyből fél nap eltelt az utazással. A délután folyamán készítettem még néhány képet a fővárosban, a főpályaudvar előtt. Itt már minden vasútvonal összeér, így nagy forgalom volt, sikerült is jónéhány képet készítenem zárásként. Következzenek a legjobbak:

Egyik kedvenc, Bangladesben készített képem, amely visszaadja Dakka hangulatát.

Ezzel a képpel zárom ezt a blogbejegyzést: a 6506-os mozdony Dakkában halad a főpályaudvar felé.

Fotózás után irány a szálloda, majd másnap reggel a repülőtér. A visszaút során ugyanazt az útvonalat jártam be, tehát a Biman Bangladesh Airlines Boeing 787-es gépével Rómáig, ott átszállva pedig a Wizz járatával értem vissza Budapestre február 14-én este. Az átszállás Rómában egy kicsit izgalmasra sikeredett, mert a bangladesi gép késett másfél órát, így mikor kiszálltam a Biman gépéből, már boarding volt a budapesti járatra, ezért át kellett futnom az egész Fiumicino 3-as terminálját, de végül utolsó pillanatban odaértem a beszállókapuhoz, így megspóoltam egy éjszakai várakozást a reptéren, valamint egy új repülőjegy vásárlását. 

Összegezve a kirándulást: megismertem nagyon kedves embereket, igazán kivételesnek éreztem magam, hiszen turista nem nagyon megy Bangladesbe. Amiért mentem, azt elértem, hiszen sikerült fotózni magyar mozdonyokat, igaz, talán valamennyivel kevesebbet, mint amire előzetesen számítottam.